A
B'nai B'rith jeruzsálemi Világközpontja a B'nai B'rith International
(BBI) izraeli tevékenységének középpontja, amely összeköti a
szervezetnek a világ több mint 50 országában élő tagjait Izrael
államával. Kiterjedt oktatási programjaival és valamennyi párt politikai
vezetőivel, a diplomáciai testülettel és a vezető tudományos
intézményekkel kialakított szoros kapcsolataival a Világközpont erősíti
Izrael kapcsolatait a diaszpórával, és egyedülálló kilátópontot kínál a
zsidó államot érintő fejleményekre. A BBI Emberi Jogok és Közpolitikai
Központjának égisze alatt működő Világközpont a szervezet állandó és
hivatalos jeruzsálemi jelenléteként és a közügyekkel foglalkozó izraeli
részlegeként működik – a BBI-nek a zsidó újjászületés iránti 140 éves
elkötelezettségének folyamatos kifejeződéseként Erec Izraelben.
Kuratórium:
Fred S. Worms, OBE
elnök, Nemzetközi Kuratórium (London)
Murray H. Shusterman
alapító elnök
Richard és Phyllis Heideman
kuratóriumi tagok (Washington, DC)
Joseph H. Domberger
kuratóriumi tag (München)
Dr. Haim V. Katz
elnök (Jeruzsálem)
Alan Schneider
igazgató |
2011. március 31.
Az elnök
köszöntője - Greeting from the Chairman
Kedves testvéreim!
Az egész világ aggódva követi a Közel-Keleten zajló politikai eseményeket, a változás szelei fújnak – alapvető, forradalmi változásé, hiszen fél tucat országban tüntetők lepik el az utcákat. Izrael az oldalvonalról nyugtalanul figyeli az eseményeket, hiszen nem tudhatjuk biztosan, milyen utóhatásai lehetnek a lázongásoknak és mi lesz a végső kimenetelük. Azonban a régió egyetlen demokratikus országaként Izrael nem tart attól, hogy a lázongások Jeruzsálem és Tel Aviv utcáira is átterjednének. Izrael bármilyen problémával megküzd: gazdasága a fejlett országok élvonalába tartozik és 2010-ben rekordmennyiségű turista érkezett az országunkba. A természettudományok és az orvostudomány területén tevékenykedő szakemberek újabb és újabb áttöréseket érnek el szakterületükön: bizonyítottuk, hogy tényleg a nevetés a legjobb orvosság, jobb módszert találtunk ki a közlekedési dugók kezelésére, és felismertük, hogy a testmozgás lassítja az öregedés folyamatát. És igen, amikor egy arab hercegnő súlyosan megbetegedett, titokban Izraelbe jött orvosi segítségért. És mosolyogva hagyta el az országot. Tehát a felfordulás és bizonytalanság ellenére az életünk nyugodt, biztonságos, Izrael fejlődik, növekszik. És az előrejelzések szerint így is marad.
Dr. Haim Katz fáradt és magát nem jól érző elnök B'nai B'rith Világközpont
A fejlett országok között Izrael gazdasága a legfejlettebb
A Központi Statisztikai Hivatal (CBS) szerint a fejlett országok közül Izrael gazdasága növekszik leggyorsabban. 2010-ben a GDP növekedése 4,5 % volt, ami 0,5 %-kal múlta felül a várakozásokat, míg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 33 országában átlagosan csak 2,7 % volt a növekedés. Izrael a munkanélküliség szempontjából is jobban teljesít, mint a többi OECD ország; a munkanélküliségi ráta a többi ország 8,3 %-ával szemben csak 6,7 %. A Központi Statisztikai Hivatal három jelentős fejleményről számolt be 2010-ben: az export gyorsan nőtt 2009 második felétől 2010 harmadik negyedévéig; az ugyanakkor kezdődött gyors lakossági fogyasztás-növekedés viszont lelassult; és egyenletesen növekszik a beruházásokkal kapcsolatos befektetések mértéke is, beleértve a lakásépítési kedv megélénkülését.
További információért kattintson ide
Jöjjenek, jöjjenek mind!
2010-ben rekordmennyiségű, 3,45 millió turista járt Izraelben, ami 14 százalékkal haladja meg a 2008-ban tapasztalt 3 milliós csúcsot. Az előző évekhez hasonlóan most is az Egyesült Államokból érkezett a legtöbb turista – 625 000, vagyis a beutazó turisták 19 százaléka. Ez az érték az előző évhez képest 14 százalékos növekedést jelent, és a 2008-as értékhez képest enyhe növekedést. Az Oroszországból érkezett látogatók létszáma a második legmagasabb 560 000 fővel, ők adják a bejövő turizmus 15 százalékát – ez 40 százalékkal haladja meg az előző évi adatot. A francia turisták összesen 285 000 látogatója 9 %-os növekedést mutat a 2009. évi adathoz és 7 %-os növekedést a 2008-as értékhez képest. Az idei beutazó turisták többsége – 69 % – keresztény volt, ezek több mint 50 %-a katolikus. A fennmaradók közül 23 százalék zsidó vallású volt, míg a többi turista más vallású, illetve nem tartozott semmilyen felekezethez. A Ben-Gurion Nemzetközi Repülőtér az eddigi legjobb évét zárta; 11,5 millió utas fordult meg a repülőtéren, ami az előző évhez viszonyítva csaknem 10 százalékos növekedés.
További információért kattintson ide
A nevetés elősegíti az IVF kezelések sikerességét
A régi mondás szerint a legjobb gyógyszer a nevetés. Most itt a bizonyíték, legalábbis ami a mesterséges megtermékenyítést (IVF) illeti. Dr. Shevach Friedler az Assaf Harofeh Egészségügyi Központban 219 IVF kezelésen túlesett páciensen elvégzett tanulmánya megállapította, hogy a kezelés nagyobb arányban volt sikeres azon nők körében, akiket közvetlenül az embrió beültetése után hivatásos "bohóc doktorok" szórakoztattak. Ezen nők 36 %-a esett teherbe, míg azok közül, akik szórakoztatás nélkül élték meg az embrióbeültetést, csak 20 %. És ez nem nevetséges. További információért kattintson ide
Víz, víz mindenütt – és még iható is
A Föld vízkészleteinek csak 0,74 %-a iható és körülbelül 2 millió ember vagy nem jut elegendő mennyiségű vízhez, vagy kénytelen nem ivóvíz minőségű vízzel beérni. Sőt, a becslések szerint a fejlődő országokban az 5 év alatti gyermekek 1,6 százaléka hal meg kezeletlen víz ivása miatt. Ekkor jelent meg Yossie Sandak, azon cég vezérigazgatója és alapító tagja, amely kifejlesztette a Sulis-t – Personal Purification Device (PPD) / Személyes Tisztító Eszköz, ami egy olyan kompakt és egyedi készülék, amelyet üvegekre, vízcsapokra és víztartályokra lehet erősíteni. A Sulis szinte bármilyen fellelhető vízforrást iható vízzé alakít klórtabletta segítségével; képes a szerves, biológiai és vegyi szennyeződések semlegesíteni. További információért kattintson ide
Szélsebesen előre
Új dinamikus útadó-rendszert vezettek be a Tel Aviv felé vezető autópályán; ez az első olyan útadó rendszer, ahol a fizetendő díj a közlekedési dugó függvénye, a díj tehát a a kereslettől és a közlekedéstől függ. Az útdíj függ a napszaktól is; a csúcsforgalom idején a gépkocsivezetők magasabb díjat fizetnek, mint a kevésbé zsúfolt időszakban autózók. Az új rendszer a keresletet is figyelembe veszi, valamint azt, hogy a gépkocsivezetők mennyi időt vesztegetnek el közlekedési dugókban várakozva. Így az útdíj magasabb, amikor több gépkocsi jár az utakon, ezzel próbálják csökkenteni a keresletet és a várakozási időt.
További információért kattintson ide
A fiatalon kezdett testmozgás és az egészséges gének kulcsszerepet játszanak a hosszú életben
Mindenki tisztában van vele, hogy a testmozgás egészséges. A Tel Aviv-i Egyetem kutatói azonban azt is bebizonyították, hogy a testmozgás nem csak egészséges, hanem ha rendszeresen végezzük, lelassítja az öregedés folyamatát is. Dafna Benayahu professzor felismerte, hogy a testmozgás növeli az izomképző őssejtek számát, ezek száma ugyanis idős korban rendszerint csökken. Azoknak az embereknek, akik egész életükben rendszeresen végeztek testmozgást, több ilyen típusú őssejtjük van, ami hozzájárul a szervezet izommegújító képességéhez. A kutatók reményei szerint ez a felfedezés olyan gyógyszer kikísérletezéséhez vezethet, amelynek segítségével az idős emberek izmai könnyebben regenerálódnak.
További információért kattintson ide
Új találmány az
Sokat aggódunk a mobiltelefonok által kibocsátott sugárzás miatt, hogy vajon hatással van-e agysejtjeinkre és rákkeltő hatású-e. Ronny Gorlicki cége, a Wise Environment kifejlesztette a Cell La Vie készletet, amely megvédi a mobiltelefontulajdonosokat a sugárzástól, Ronny Gorlicki határozott szándéka volt ugyanis, hogy megvédje az embereket a káros sugárzástól. Gorlicki, a Wise Environment vállalkozásfejlesztési alelnöke szerint a Cell La Vie 98 %-kal csökkenti a mobiltelefonból származó elektromágneses sugárzás értékét. Beszéljenek nyugodtan!
További információért kattintson ide
Jelentés: A lakosság bizakodó a szociális kérdéseket illetően
Egy ezer izraeli lakos bevonásával végzett, szociális ügyeket kutató közvéleménykutatás, például – életszínvonal, foglalkoztatottság, gazdasági biztonság és a társadalmon belüli erőszaknak való kitettség – megállapította, hogy összesen 17 százalékkal, a 2009-es 56,2 pontról 66 pontra nőtt lakosság országba vetett bizalma. Ez az eddigi legmagasabb besorolás, amióta a Taub Center for Social Policy Studies 2001-ben elkezdte mérni a lakossági elégedettséget. Míg egyes szektorokban csökkent a szociális és gazdasági elégedettség, az izraeli társadalomban összességében pozitív hangulat uralkodik és a gazdasági fellendülés egyértelmű jelei mutatkoznak.
További információért kattintson ide
Az arab hercegnő, aki súlyos betegen érkezett Izraelbe és boldogan hagyta el az országot
Amikor az egyik Perzsa-öbölbeli ország hercegnőjének bonyolult szívműtétre volt szüksége, orvosai Izrael egyik fejlett kórházát ajánlották neki. Így a hatvanas éveiben járó hercegnő és férje nagy titokban a külügy-, az egészség-, és a belügyminisztérium segítségével Cipruson át Izraelbe érkezett, ahol a házaspár biztonsága érdekében csak titokban tartózkodhatott. Amikor a hercegnő Izraelbe érkezett, nem tudott felállni vagy járni. Az országot már saját lábán hagyta el, és az izraeli tartózkodását szervező drúz Likud MK Ayoub Karának azt mondta, hogy ez a tapasztalat teljesen megváltoztatta az országról alkotott képét. "Ez egy újabb humanitárius gesztus, amely Izrael valódi értékeit tükrözi" – így Kara. "Az ilyen események sokkal nagyobb mértékben segítik a békefolyamatot, mint az elmúlt 10 év tárgyalásai. A békét nem a megállapodás teremti meg, hanem a népek közötti pozitív, humánus kapcsolat."
További információért kattintson ide
Mickey, Goofy és Pluto Haifa városába érkezik
Mickey egér a Közel-Keletre érkezik. Ha minden a tervek szerint alakul, a turisták Haifa hagyományos látványosságai, például a Baha'i templom és a karmelita kolostor helyett, Mickey egeret, Donald kacsát és barátait látogathatják meg. Egy Disney csoporthoz tartozó befektetési vállalkozás és az egyik vezető izraeli mozilánc nyilvánosságra hozta terveit, miszerint a 600 millió sékeles ($ 168 millió) befektetés keretében egy vidámparkot és egy 25 termes multiplex mozit terveznek kialakítani Izrael legnagyobb kikötővárosában. A központ a multiplex köré fog szerveződni, nem hivatalos Walt Disney park lesz tehát.
További információért kattintson ide
|