A B'nai B'rith jeruzsálemi Világközpontja a B'nai B'rith International (BBI) izraeli tevékenységének középpontja, amely összeköti a szervezetnek a világ több mint 50 országában élő tagjait Izrael államával. Kiterjedt oktatási programjaival és valamennyi párt politikai vezetőivel, a diplomáciai testülettel és a vezető tudományos intézményekkel kialakított szoros kapcsolataival a Világközpont erősíti Izrael kapcsolatait a diaszpórával, és egyedülálló kilátópontot kínál a zsidó államot érintő fejleményekre. A BBI Emberi Jogok és Közpolitikai Központjának égisze alatt működő Világközpont a szervezet állandó és hivatalos jeruzsálemi jelenléteként és a közügyekkel foglalkozó izraeli részlegeként működik – a BBI-nek a zsidó újjászületés iránti 140 éves elkötelezettségének folyamatos kifejeződéseként Erec Izraelben.
Kuratórium:
Fred S. Worms, OBE
elnök, Nemzetközi Kuratórium (London)
Murray H. Shusterman
alapító elnök
Richard és Phyllis Heideman
kuratóriumi tagok (Washington, DC)
Joseph H. Domberger
kuratóriumi tag (München)
Dr. Haim V. Katz
elnök (Jeruzsálem)
Alan Schneider
igazgató |
2011. may.
Elnöki köszöntő
Kedves Testvéreim! A Jom Haacmaut, Izrael Függetlenségi napja egyedülálló nap a zsidó naptárban. Itt, Izraelben egyrészről vallási ünnep – munka- és iskolaszüneti nap, amikor imákkal mondunk köszönetet a Mindenhatónak a zsidó népnek nyújtott segítségéért –, de más országok világi ünnepségeihez hasonlóan a vidámság, a nevetés és a karneválszerű hangulat is jellemzi. Függetlenségünk 63. évfordulóját ünnepeljük az idén, és mindegyik évet jól megérdemeltük. A zsidó függetlenség megünnepléséhez tartozó boldogsághoz, vidámsághoz és együttléthez az elégedettség nagyszerű érzése kapcsolódik, hogy nem csak túléltük ezt az időt, hanem sok mindent el is értünk. E hírlevél néhányat megemlít a legújabb példák közül – biztonsági érzékelő kifejlesztése egerek segítségével, hogyan használható fel kevesebb víz golfpályákon, az „Aranyserleg” elnyerése egy borversenyen, hozzájárulás a Victoria-tó megmentéséhez –, de e példák sokkal átfogóbb képet tükröznek: egy olyan országot, amely mindig felfedez és feltalál, mindig segít és igyekszik javítani saját és barátaink életminőségét. Biztos tudásunk büszkeséggel tölt el e 63 év megünneplésében.
Jom Haacmaut Sameach
Dr. Haim Katz fáradt és magát nem jól érző elnök B'nai B'rith Világközpont
Boldogok? Fogadjunk, hogy azok vagyunk!
A Gallup Intézet által a közelmúltban végzett felmérés Izraelt a hetedik helyre sorolta lakói boldogsága tekintetében, megelőzve az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát. A 124 ország, országonként 1000 felnőtt lakosának megkérdezésével végzett felmérés szerint az izraeli válaszadók 63 százaléka elégedett az életével. Csupán 19 ország lakosainak többsége mondta elég sikeresnek életét, az élmezőnyhöz a következő országok tartoznak: Dánia, Kanada, Svédország, Ausztrália, Venezuela, Finnország, Izrael és Új-Zéland. A felmérést végzők szerint a világ vezetőinek nem kizárólag az ország hazai össztermékére kell fordítaniuk a figyelmüket mint a lakosság jólétének mutatójára, hanem más tényezőket, így a boldogságot és az elégedettséget is figyelembe kell venniük.
További információért kattintson ide
A csúcstechnológiájú biztonság legfrissebb újdonsága? Az egér.
A repülőtéri biztonsági ellenőrzésben nemsokára bombaszimatoló egerek is szerepelnek? Az apró lények nem rágcsálnivalókat szagolnak majd ki, hanem az herzlijai BioExplorers nevű vállalat bombaészlelő készülékéhez tartoznak. A nemrég alakult cég szerint a betanított egerek eredményesebben tudják megkülönböztetni az ártatlan utasokat a robbanóanyagot hordozó terroristáktól, mint a biztonsági kapuk és a kellemetlen motozások. A kutatók szerint – a négyórás műszakokban dolgozó – egerek pontosabbak a kutyáknál és a röntgengépeknél. A detektor külsőre hasonlít a biztonsági kapukra, de három rejtett rekesz tartozik hozzá, mindegyikben nyolc speciálisan kiképzett egérrel. Ha az egerek kábítószer nyomait szimatolják, egy mellékkamrába futnak, amivel riasztást váltanak ki. „Olyan ez, mint ha macska szagát érzenék, és attól menekülnének el” – mondja a készülék megalkotója. „Mi pedig a menekülést észleljük.”
További információért kattintson ide
Golani borászaté a Világkupa
Ebben az évben 3270 bort neveztek a veronai nemzetközi borvásáron rendezett „Bor Világkupa” elnevezésű versenyre. Összesen 30 ország küldte el borait a versenyre, köztük olyan bornagyhatalmak, mint Franciaország, Chile, Spanyolország és a házigazda Olaszország. A Yarden, Gamla és Golan márkájú borokat előállító Golan Heights Winery az első izraeli borászatként elvitte a veronai borvásár fődíját. Az elismerést az a borászat nyeri el, amely összességében a legjobb eredményt nyeri el. Ehhez a különböző kategóriákban díjat elnyert kétféle bor eredményét összesítik. Bár a Golan-fennsíki borászat már korábban is díjazott volt – 2004-ben és 2006-ban Nagy aranyérmet kapott – a „Gran Vinitaly” különdíjat most először szerezte meg egy izraeli termelő. További információért kattintson ide
Rossz emlékek kitörlése
A fájdalmas emlékek kitörlésének lehetősége, amely sok holokauszt-túlélő számára lehet nagyon kedvező, sokkal közelebb áll a megvalósuláshoz, mint a legtöbben gondolnák. A Weizmann Tudományos Intézet kutatói egy science fictionből tudományos ténnyé lett példában arról számoltak be, hogy a hosszú távú emlékezet kitörölhető az agyból a ZIP nevű molekula segítségével, amely blokkolja egy enzim működését. A kutatók szerint még olyan gyógyszereket is ki lehet fejleszteni, amelyek csak a kellemetlen emlékeket törlik ki. További információért kattintson ide
Izrael és Németország menti meg a Viktória-tavat
A Viktória-tavat, Afrika legnagyobb és a világ második legnagyobb tavát súlyos környezeti katasztrófa fenyegeti. A hatalmas – 410 kilométer hosszú és 250 kilométer széles – tóban élt halfajok fele már kipusztult. Az elmúlt néhány évben nemzetközi összefogással igyekeznek kideríteni az okokat és megmenteni a Viktória-tóban és körülötte élő állat- és növényfajokat. Izrael és Németország a közelmúltban közös vízügyi és mezőgazdasági vállalkozást indított, hogy megmentsék a Viktória-tavat.
További információért kattintson ide
Online tejanalizátor megakadályozza a fertőzéseket
Egy izraeli tejgazdaság elkészítette a világ első online tejanalizátorát. Technológiájával bárhol a világon megakadályozható a tej fertőzése. Ez az új számítógépes rendszer minden tehénnél és fejésnél egész nap képes elemezni a tej összetételét. A készülék leméri a tejet, amelyet azután szenzorok a tejen áthatoló fénysugár segítségével vizsgálnak meg, lehetővé téve a fehérjearány megállapítását. A szenzorok a számítógép algoritmusai segítségével érzékelik a tej alkotóelemeit. Az eredmény azonnal megjelenik egy képernyőn.
További információért kattintson ide
Vizet pazarolni egy golfpályára? Nem Caesareában
Mindenki tudja, hogy a víz szűkös természeti kincs, ezért egy golfpálya gyepének öntözése borzasztó pazarlásnak látszik. Ez vezetett oda, hogy a híres caesareai golfpálya kezelői valami újdonsággal próbálkoztak: Dél-Afrika és Ausztrália tengerpartjáról olyan fűfajtát importáltak, amely akkor is szépen nő, ha 40 százalék sós és 60 százalék édesvízzel öntözik. Az optimális öntözéshez a caesareai golfpálya teljes öntözőrendszerét számítógépes rendszer vezérli, lehetővé téve minden egyes szórófej különálló programozását, ami okos módja a víztakarékosságnak és a környezet megóvásának.
További információért kattintson ide
Izraeli-palesztin duó kockázatitőke-alapja a Nyugati parton
Végy két, a technikához és a pénzügyekhez értő vállalkozót – az egyiket Izraelből, a másikat a Palesztin Hatóság területéről –, és hozd össze őket néhány vezető üzleti technológiai vállalattal. Az eredmény az első befektetési alap induló palesztin csúcstechnológiájú palesztin cégek számára. Jadin Kaufmann – aki olyan izraeli vállalatokba fektetett, amelyek a pendrive-ot és műholdas távközlési rendszereket adták a világnak – és Szaed Nasef palesztin szoftvervállalkozó 28,7 millió dolláros kezdőtőkét szereztek olyan világcégektől, mint a Google Inc. és a Cisco Systems Inc. A két vállalkozó célja, hogy megerősítsék a Nyugati Part szoftvervállalkozói közösségét, és egy robusztus gazdaságot alakítsanak ki a valamikor függetlenné váló ország számára. „Ez nem politikai nyilatkozat” – mondta az USA-ban született Kaufmann – „hanem érdekes üzleti lehetőség és alkalom, hogy részt vegyünk valami nagyon fontos dolog létrehozásában… mindnyájan érdekeltek vagyunk abban, hogy Palesztinában tudásalapú gazdaság jöjjön létre.” Az alap a 28,7 millió dollárját körülbelül egy tucat vállalatba kívánja befektetni a következő öt évben.
További információért kattintson ide
Öregszünk? Ne olyan gyorsan…
Senki sem örül az öregedésnek, de mit lehet tenni ellene? Nos, az ezzel foglalkozó tudósok már elértek valamit. A Technion – Izraeli Műszaki Egyetem kutatói felfedezték az öregedési folyamat megfordításának módját. Az öreg B-limfocitákat – a gerincesek immunrendszerében lévő egyfajta fehér vértesteket – eltávolítják az öreg egerekből, amivel fiatal, potens sejtek termelésére kényszerítik őket. A kutatók megállapították, hogy az újonnan létrehozott B-sejtek léptek az eltávolított öreg sejtek helyére, és ennek hatására a kezelt egerek 400 százalékkal jobban reagáltak az oltásokra. A kutatás – közölte annak vezetője, Doron Melamed professzor – kimutatta, hogy „a fiziológiai öregedés egy szabályozott folyamat, amely visszafordítható, és ez számos kérdést vet fel az öregedés mechanizmusára vonatkozó ismereteinkkel kapcsolatban”.
További információért kattintson ide
Mezőgazdasági támogatás
Palesztina mezőgazdasága a hazai össztermék 9 százalékát adja. Legnagyobb piaca Izrael, amely az export 60 százalékát veszi fel. Termékeik minőségének javítása és a jövedelmező európai piacokra való eladások elősegítése érdekében mintegy 400 palesztin gazdálkodót és agrárszakembert, valamint a palesztin mezőgazdasági minisztert hívták meg, hogy első alkalommal vegyenek részt a tel-avivi Agro Mashov nemzetközi mezőgazdasági kiállításon. A palesztinok nem csak üzletek reményében érkeztek, de izraeli innovációkat keresve is. „Az izraeli és a palesztin mezőgazdaság között nagy a különbség, de napjainkban változásokat tapasztalunk a palesztinoknál, ami nem hanyagolható el” – mondta Szamir Moaddi, a Palesztin Hatóságnál működő izraeli mezőgazdasági főtanácsadó. „Biztos vagyok abban, hogy ez a közöttünk lévő együttműködés eredménye.”
További információért kattintson ide
|